A róka és a szőlőfürt

Erdélyi tanmese

– A róka híres nyalánk-falánk, nemcsak galamb- és csirkesültre feni a fogát, hanem még az édes szőlőt is nagyon szereti. Egyszer egy kerítés mellett ballagott, és észrevette, hogy pompás, érett szőlőgerezdek csüngenek le róla.

– Ahá! – szólt – éppen jókor jöttem ide, mert nagyon éhes vagyok.

De amint a fürtökhöz akar nyúlni, látja, hogy igen magasan vannak. Ágaskodott, kapaszkodott feléjük, mert nagyon csábítot­ták a szép fürtök, de hiába. Hasztalan volt minden ágaskodás-ka­paszkodás; hiába ugrott fel egészen a fürtökig, és tátogott nagyo­kat, mert az utolsó pillanatban mindig visszabukott. A sok hiába­való erőlködés felmérgesítette a rókát, szidni kezdte a fürtöket, amelyek pedig őt nem bántották, és dühösen ezt mondta:

– Nekem bizony nem kell ez a savanyú szőlő! Könnyen le tudnám szedni, de még éretlen, és csak összehúzza az ember száját. Inkább hazamegyek, és valami jót falatozok otthon.

Akik azonban ezt hallották, csak kinevették, mert a nyalánk-fa­lánk róka ezúttal jól megjárta.

– A komának savanyú a szólő – mondották. – De ne higgyetek neki, mert őkelme nagy hazug.